Hír: Versmondóverseny a Zöldliget iskolában
(Kategória: Általános)
Küldte: ptdemeter
2017. május 10.

Teljes nézet
2017. május 5-én, hűvös, csepergő esős időben szálltunk be abba a kisbuszba, amelyik Velencére, a Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskolába vitt el bennünket. A nyolc évfolyamból összesen tizenöten képviseltük iskolánkat, évfolyamonként két-két tanulóval. A kicsik, az első- és másodikosok, igencsak izgatottak voltak: őket a megérkezés és a megnyitó után Göblyös Zsuzsa néni vette a szárnyai alá.

A verseny párhuzamosan négy helyszínen zajlott. Nem volt könnyű türelemmel kivárni a termenként 35-45 szereplőt, versmondót! Ezt követően, amíg a zsűri visszavonult, egyrészt megebédeltünk, másrészt kézműves foglalkozásokon vehettünk részt. A nagyobbak inkább filmet néztek: Mr. Bean ezúttal is „hozta a formáját”.

Teljes nézet
A termekbe visszatérve csapatverseny várt bennünket: eleinte furcsa volt számunkra, hogy idegen gyerekekkel kerültünk egy asztalhoz, de a legtöbben vették az akadályt. Minden feladat után apró jutalmat kaptunk. Végül megszületett a várva várt eredmény is: minden évfolyamon külön értékelték a versenyzőket. Az Aquincum iskolából négyen értek el helyezést. A vendéglátók az első három helyen végzetteknek az oklevél mellé apró ajándékkal is kedveskedtek. A többiek sem mentek el üres kézzel, emléklapot mindenki névre szólóan kapott, sőt a felkészítő tanárok is kaptak egy szépen becsomagolt apró ajándékot.

Helyezést elért tanulóink:
II. helyezést ért el: Trendl-Pátkai Bence (2.d) Hörömpöli Eszter (3.b) és Kanizsai Péter (7.b)
III. helyezést ért el: Puskás Péter (4.c) osztályos tanulónk.

A verseny zárására ismét az iskola aulájában gyűltünk össze, ahol közös fotózás után került sor a főnyeremény kisorsolására. Itt újabb meglepetés ért bennünket: Kelemen Rita (1.a) diákunk nyerte a Velence Resort & Spa élményfürdő családos belépőjét! Nagy volt az álmélkodásunk!
Ezt követően már nem maradt más hátra, mint ismét beszállni a buszba és hazafelé venni az irányt. A kezdetben esős nap mostanra már napsütésesre változott, így jókedvben sem volt hiány.
Gratulálunk a versenyen részt vevőknek, a díjazottaknak és nem utolsó sorban a felkészítő tanároknak!

Ráczné Schanda Katalin munkaközösség-vezető



Ezen hír származási helye: Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
( http://aquincum01.hu/news.php?extend.878 )