Hír: Újabb sikerünk!
(Kategória: Általános)
Küldte: ptdemeter
2013. június 06.

Teljes nézet
A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum által kiírt István, a szent király című pályázaton a 3. c osztály I. helyezést ért el.

Történelmi olvasmányaink során ismerkedtünk meg Szent István király életével. Sok anyagot, képet gyűjtöttünk, történeteket és mondákat olvastunk róla. A Parlamentbe is ellátogattunk, ahol megnéztük a Szent Koronát és a többi koronázási jelvényt.
Amikor erről a pályázatról hallottunk, úgy gondoltuk, hogy már tudunk annyit első királyunkról, hogy képregény formájában is megelevenítsük életét.



Mivel osztálymunka volt, leporellót készítünk, mert így a tíz képből álló képregényen párokban tudunk dolgozni. Az elkészült képeket végül időrendbe raktuk, összefogattuk, s végül díszítettük a borítóját.

István király életének legszomorúbb szakasza fiának, Imre hercegnek az elvesztése volt. A király bánatában megbetegedett és meghalt. Trónörökös nélkül országa meggyengült, de tanításai példaként fennmaradtak. Erről sokat beszélgettünk, mert életének ez a része ragadott meg bennünket a leginkább. Ezért is készítettük erről a legtöbb képet.

Nagyon izgatottak voltunk, hogy vajon a zsűrinek is tetszik-e majd a munkánk. Örültünk, amikor értesítést kaptunk arról, hogy várnak bennünket Székesfehérvárra, az ünnepélyes eredményhirdetésre.

A helyszínen gyönyörködhettünk a beérkezett alkotásokban, és megnézhettük az animációs filmpályázat nyertes filmjeit is. A díjakat Spányi Antal megyés püspök adta át. Ezután egy kis vendégfogadásban volt részünk, majd a helyi újság és televízió riportot készített velünk.

Jó élményekkel tértünk haza, és ősszel szívesen megyünk vissza a Szent István emlékév keretében megrendezendő programokra, ahová meghívást kaptunk.


Konrádné Érsek Tünde és a 3.c osztály tanulói



Ezen hír származási helye: Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
( http://aquincum01.hu/news.php?extend.60 )