A Római Teniszakadémia idén kilencedjére rendezte meg házi amatőr úszóversenyét, a Római Kupát. 2015. június 6-án, szombaton azok a regisztrált tanulók versenyezhettek, akik a 2014/2015-ös tanévben rendszeresen látogatták a tanuszodát.
A Római Teniszakadémiára több mint 40 intézményből járnak gyerekek úszásra, így iskolánkból is hetente többször fordul az uszodabusz.
Tanulóink idén is sok érmet szereztek. A színvonalas verseny délelőtt zajlott, az eredményhirdetésre délután került sor, mely után a gyerekek a Római Teniszakadémia marokkói szakácsa által összeállított svédasztalnál álló fogadást kaptak. A
képek magukért beszélnek…