Harmadik évfolyamunk együtt olvasta el Csukás István A téli tücsök meséi című könyvét. A közös olvasás élménye, az olvasottak megbeszélése, a mesék illusztrálása mind, mind az olvasóvá nevelést szolgálta. Ha pedig az író és az olvasó még személyesen is találkozhatnak egymással, akkor az még gazdagabbá teszi az olvasás nyújtotta élményeket!
Így történt ez mai rendhagyó irodalomórán, amelyen író-olvasó találkozón vehettünk részt Csukás Istvánnal.
A beszélgetés során megtudhattuk, mi akart lenni az író gyermekkorában, melyik mese a kedvence a sok közül, mi a legkedvesebb mesefigurája, és miért pont Picur a főszereplője Pom Pom meséinek.
Reméljük, ez a program jól fokozza majd tanítványaink olvasási kedvét, hiszen olvasás közben határok nélkül utazhatnak térben és időben, és kalandozásuknak csak fantáziájuk szabhat határt. A találkozó fotóit
itt találod.