Október 7-én tartotta meg első idei gyűlését a Diákönkormányzat. A pénteki napot a természetben töltöttük: volt kirándulás, csapatépítő játék, állatsimogatás. A kihelyezett DÖK-program végét pedig cukrászdázással tettük még emlékezetesebbé.Természetesen a szórakozás mellett a munkáról is szólt a napunk: maratoni, másfél órás gyűlést tartottunk a Szél-hegy tetején. Megbeszéltük a tanév legfontosabb feladatait, felelősöket választottunk, illetve a diákok elmondhatták, hogy min és hogyan változtatnának az iskolai életben.
A szervezésben és megvalósításban külön köszönet illeti a Diákönkormányzat elnökét, Becker Bencét (8.d), a kirándulás támogatásában pedig az iskola Alapítványát.