Szeptember 2-án a 3.c osztály apraja-nagyja kerékpárral érkezett az iskolába. A gyerekeknek először Berkesi Andrea rendőr őrnagy tartott közlekedésbiztonsági foglalkozást az udvaron. Az elméleti és gyakorlati feladatok után felkészülten vágtunk neki a túrának. Az iskola előtt a szülők is csatlakoztak hozzánk, együtt tekerünk egészen Szentendréig. A csapat olyan fitten érkezett vissza a nyári szünetről, hogy csak kétszer kellett megállnunk inni.
A Postás Strand zöld gyepén elköltött piknik után gyorsan eltelt a nap. A fiúk fociztak, a lányok tornáztak. Voltak, akik a vízparton építettek homokvárat, pacsáltak, vagy épp fára másztak, a felnőttek beszélgettek. A szülőknek köszönhetően mindenhol voltak vigyázó szemek és finom süteményekből sem szenvedtünk hiányt. Délután kellemesen elfáradva indult haza a társaság.
Köszönjük a szülőknek, hogy velünk tartották! Mindannyian jól éreztük magunkat!