Kedves Szülők!
A nyári napközis tábori időszak 2020 június 29-től 2020. augusztus 19-ig tart, naponta 8.00-16.00 óra között. Helyszíne: Dr. Béres József Általános Iskola tagiskolája – Kiserdő (1039 Bp, Királyok útja 178/E.)
Összevont felügyeletet 07.00-08.00 és 16.00-17.00 között biztosítanak.A jelenlegi új koronavírus járvány cseppfertőzéssel, direkt módon terjed, azaz a vírus terjedése szempontjából a legnagyobb veszélyt a megbetegedett köhögő, tüsszögő ember jelenti.
Ezért az elsődleges és legfontosabb megelőző intézkedés, hogy a táborokban kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző diák vehet részt, melyről a tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szóló 12/1991. (V. 18.) NM rendelet 4. § alapján nyilatkozni is szükséges. A gyermek törvényes képviselője
a táborozást megelőző négy napon belül kiállított nyilatkozattal igazolja a táborozásban részt vevő gyermek megfelelő egészségi állapotát a táborozás megkezdése előtt. A nyilatkozathoz szükséges nyomtatvány
itt tölthető le. A kitöltött nyomtatványt a táborozás első napján a a felügyelő pedagógusnak kell leadni.
Ugyancsak az első napon kell leadni a gyermek tábori részvételét szabályozó
szülői nyilatkozatot. Javasoljuk, hogy a táborozás alatt legyen a gyermeknél mosható szájmaszk, zsebkendő, esetleg fertőtlenítő kendő! A szájmaszk használata nem kötelező, de ajánlott az épületen belül.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a tábor szabadtéri területein sok a kullancs, ezért a gyerekek mindenképpen vigyenek magukkal megfelelő védőeszközt.
A táborban diákjainkra saját pedagógusaink fognak felügyelni.
Készpénzes ebédbefizetés időpontja a napközis tábor június 29. – július 31-ig terjedő időszakára:
2020. június 22-én az iskola pénztárában, 8.00-14.00 között.
Tájékoztató a tábori befizetés szabályairól.Az online fizetést használó szülők a
www.kszki.eny.hu oldalon keresztül a nyári ügyelet ideje alatt nem tudnak megrendelést rögzíteni csak lemondásokat. Ha már leadta gyermeke jelentkezési lapját az iskolában, de még nem rendelte meg az étkezését, akkor kérjük, hogy a
menza@kszki.obuda.hu címre írjon levelet a gyermek nevének, oktatási intézményének és a megrendelni kívánt napoknak a megjelölésével.
Mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést kívánunk a nyári szünetre!