Az ENSZ 2015 szeptemberében indította útjára a Világ legnagyobb tanórája programot, melynek keretében 17 Globális célját szeretné megismertetni a gyerekekkel. Ez egy olyan nemzetközi projekt, amelyben gyerekek világszerte egy időben ismerhetik meg a fenntartható fejlődést szolgáló célokat (e célok például a mélyszegénység felszámolásával, az esélyegyenlőség megteremtésével, a minőségi oktatás biztosításával és környezetünk védelmével foglalkoznak).
Öko-iskolaként intézményünk idén is csatlakozott a programsorozathoz. Elsősorban etikaórák keretei között beszélgettünk a diákokkal a Globális célokról. Idén kiemelt témánk volt, hogy a gyerekek képzeljék el, mennyiben változna meg a világ 2030-ra, ha az ENSZ által kitűzött célok addigra megvalósulnának.
Minden órán előkerült az, hogy ki hogyan képzeli el magát bő tíz év múlva, 2030-ban. A jövőtervek mellett ötödik és hatodik évfolyamon egyéni és csoportos rajzok születtek az egyes célokról, míg a nyolcadikosok arról beszélgettek, hogy ők személyesen mit tudnak tenni a célok megvalósulásáért.
Fotók...